A szülők egyik feladata, hogy megfelelően felkészítsék a gyermeküket az életre, és ebbe a megfelelő taníttatás is beletartozik. Persze itt nem elég csak egy jó iskolába beíratni, hanem ösztönözni is kell a tanulásra. Mert csak akkor lehet sikeres felnőttként, ha jó jegyeket szerez és tovább tanul, amiben a szülőknek igenis nagy szerepe van. Ezért ha azt látjuk, hogy valamelyik tantárt nem megy jól, akkor érdemes különórákra járatni. Így egy magán analízis tanár budapest területén nagy segítség lehet, hogy a gyermekünk jobb jegyeket szerezzen. És bizony nagyon szigorúan kell fognunk, mert ebben a korban még a tanulás az elsődleges feladatuk, és ezt meg is kell velük értetni. És ne érezzünk lelkiismeret furdalást azért, mert keményen fogjuk a gyereket, mert ezzel csak neki szeretnénk jót, amit később nagyon is meg fog köszönni. Persze ez nem azt jelenti, hogy akkor nem járhat el időnként szórakozni a barátaival, mert bizony arra is nagy szükségük van tinédzserként.