Tavaly növekedésnek indultak az ingatlanárak, így most érdemes megpróbálni eladni a lakását annak, aki eddig halogatta. Ám a bérleti díjak is emelkednek; így egy belvárosi lakás még jobb befektetés, mint azelőtt. Tehát az eladás mellett vásárolni is érdemes: ha új otthonra nem is vágyunk, egy jól kiadható lakás jóval több pénzt hoz, mintha a vagyonunkat bankbetétben tartanánk. Már nem csak az egyetemisták keresnek albérletet
A bérleti díjak növekedésének oka, hogy az albérletet kereső egyetemisták és főiskolások mellett most már azokat is érdekli ez a megoldás, akik elveszítették a saját lakásukat a hitelük bedőlése miatt, és újat nem engedhetnek meg maguknak. A befektetők 2013 környékén kezdték el viszonylag olcsón felvásárolni a belvárosi lakásokat. Egy belvárosi lakás 8-10 százalékos hozamot hoz. Egy belvárosi lakás kiadásával akár 8-10 százalékos hozamot is el lehet érni – a bankbetétekre kapott kamat többszörösét. A havi bérleti díjból fedezhető a törlesztőrészlet; sőt, akár még marad is belőle, amit a lakás fejlesztésére fordíthatunk, ezzel tovább növelve az értékét. Több lakástulajdonos nem hónapokra vagy évekre adja ki a lakását egyetemistáknak, hanem inkább napokra vagy hetekre turistáknak, ezzel tovább növelve bevételét. Keressen lakást befektetőként az Ingatlannet.hu oldalon! Ha ön is épp befektetési lehetőségeket keres az alacsony kamatot kínáló bankbetétek vagy a kockázatos tőzsde helyett, érdemes lakásba fektetnie, amelyet aztán kiadhat. Böngéssze át az Ingatlannet.hu folyamatosan frissülő, széles kínálatát, ahol könnyedén talál olyan ingatlant, amelyért versengeni fognak a potenciális bérlők. A közel 15 éve az ingatlanpiac vezető hirdetési oldalai között szereplő portál részletes keresője segítségével megtalálhatja az ideális lakást; vagy ha mégsem, a keresését el is mentheti, hogy később ugyanezekkel a feltételekkel szűrhesse a hirdetéseket. Ha pedig már sikerült a vásárlás és kiadná ingatlanát, tegye ezt ugyanezen az oldalon, hiszen ezen az igényes felületen keresztül biztosan talál érdeklődőt.