Amikor egy portál végleges külseje elkészült, a szakemberek megkezdik a fejlesztési munkálatokat, amelyek pontosan azért lesznek felelősek, hogy honlapunk könnyedén fel tudja venni a versenyt majd a konkurenciával. Hiszen ma már a weboldal készítés sokkal fontosabb, mint azt gondolnánk, és természetesen hosszadalmasabb folyamat is. Amikor már a megrendelt portálunk arculati szempontból készen van, akkor már mi magunk is folyamatosan nyomon követhetjük a fejlődését, hiszen egy online felület a rendelkezésünkre áll. Ez egy olyan tárhely felület, amelyet csakis mi tudunk használni, éppen ezért teljes mértékben titokban tarthatjuk a projektünket. Amint pedig a szakemberek minden kért és szükséges fejlesztéssel elkészültek, jöhet a teszt üzem, amiről már biztosan állíthatjuk, hogy a legutolsó fázisok egyike lehet. Ilyenkor futtatják a szakemberek a különféle ellenőrzéseket, valamint mindent megtesznek azért, hogy a legkisebb hibát is teljes körűen kiküszöböljék már a kezdtetek kezdetén. Ez pedig kifejezetten fontos.