Bizony lehet!

Szeretnék minden ezzel kapcsolatos tévhitet és félreértést szétoszlatni a válaszommal és ezzel mind a kertépítőnek, mind a kerttulajdonosnak rengeteg nehézséget megelőzni.

A kertépítés télen is végezhető! És végezzük is, amikor csak tehetjük. A részünkről az oka ennek az, hogy tavasszal, mint minden jó kertépítő, így mi is tele vagyunk munkákkal. Se hétvégénk, se szünnapunk nincsen hónapokon keresztül. Ezért télen a lehető legtöbb kertépítési előkészületet elvégzünk a kertekben, hogy tavasszal gyorsan befejezve haladjunk tovább. Ez nem csak nekünk jó, hiszen a megrendelők így nem, vagy csak alig kell, hogy várjanak ránk. Már kora tavasszal készen lehet a kertjük, amit nagyjából két héten belül használni is tudnak. Sokak számára ez nagyon fontos, beleértve bennünket is.

Természetesen a téli kertépítés feltételezi azt is, hogy nincsen hó és nincsen fagy. Tehát kemény fagyokban nem lehet dolgozni a talajjal, és bizony embert próbáló feladat is lenne órákig dolgozni a fagyban. Azonban ha nincs fagy, akkor szinte minden munka elvégezhető, de legalábbis minden nagy terjedelmű feladat, mint például a földmunkák. Ez akkor lehet kiemelkedően fontos, ha olyan vastagságban szükséges töltő – vagy termőréteget tölteni, melynek az ülepedése, tömörödése idő függvénye. Ha nem tavasszal, a kertépítési szezon kellős közepén kell kivárni a tömörödést, hanem tavasszal csak be kell fejezni a kertet, az szerintem mindenki számára csak előnyt jelenthet. A földmunkák mellett a burkolási feladatok is könnyen végezhetők télen. Ki lehet alakítani az autó beállókat, a járóburkolatokat is. Meg lehet csinálni az esővízgyűjtést és az esővíz elvezetést is. Teljes mértékben kialakítható az öntözőrendszer is, melyet ilyenkor nem töltünk fel vízzel csak a tavaszi indításkor. Jól látható tehát, hogy a kertépítés jelentős része végezhető, sőt bizonyos szempontból kívánatos is télen.

Már nem egyszer kaptam válaszul azt, hogy élelmes kertépítő lévén azért promózom a téli kertépítést, mert télen is szeretnék munkához jutni. Ez engem nem zavar. Remélem érthető az is, hogy a megbízóimnak miért jó!