Az országos online virágküldés lényege, hogy igen rövid időn belül célba érhet az a virág csokor, amelyet a szerettünknek szánunk. Mivel a Virágküldés, akár 3 órán belül! is megtörténhet, így nem kell azon aggódnunk, ha éppen az ünnepelt névnapján jut eszünkbe az, hogy meg szeretnénk lepni, hiszen a gyorsszolgálatoknak köszönhetően a rövid határidő sem akadály a virágküldő futárok számára. Általában a legkedveltebb csokrok közé tartozik a rózsa csokor, amelyből a vörösből fogy a legtöbb egy év alatt, de ez mellett természetesen a fehér, vagy éppen a sárga is gyakori megrendelés szokott lenni. Ha egy nagyobb rózsacsokrot szeretnénk a kedvesünknek küldeni, igazából csakis a pénztárcánk az, ami határt szabhat, ugyanis a cégek a különleges megrendeléseket is nagyon szívesen, nagy pontossággal teljesítik. Ha pedig a kedvesünk igen távol van tőlünk, a legjobb megoldás szintén egy virágküldő szolgálat lehet, hiszen az ő szakterületük közé tartozik a távoli célpontba szállítandó virágok kiszállítása rövid határidőn belül.